Szia!

Fischer Móni vagyok.

Örülök, hogy egymásra találtunk!

Nem veszem adottnak a figyelmedet, igyekszem röviden és velősen fogalmazni, mert tudom, hogy az időd a legnagyobb értéked.

És nem azért mert kevés van belőle, hanem mert szereted hatékonyan és hasznosan tölteni. Én is!

Miután megtaláltuk az első közös dolgot bennünket, hadd tippeljek, mi a második: szeretsz tanulni. Szintén zenész!

De nem akármit és főleg nem akárkitől. Válogatós vagyok, de aki egyszer elnyeri a bizalmam, őt sokáig követem. Főleg üzleti témákban képződöm, de olyankor elcsábít egy érdekes önismereti eszköz is, mint amilyen például a Human Design. Az ügyfeleim jól járnak velem, mert mindent, amit tanulok, átadok nekik is.

Így ha csatlakozol a hALAdjunk közösséghez (itt), triplán jól jársz:

 

hatékonyság, közösség és folyamatos fejlődés

 

Azt hiszem most már könnyen kitalálom a harmadik közös vonásunkat is – úgy érzed, a helyeden vagy!

Ha nem, segítek.

Megnézzük az eddigi életudatat és megkeressük a közös vonást mindabban, amivel eddig foglalkoztál.

Megtaláljuk az erősségeidet, az egyediséged, azt a valamit, amiért téged keresnek meg a barátaid, ismerőseid egy-egy kérdésükkel, problémájukkal.

Ha ebből kialakul egy vállalkozás, abban is tudok segíteni, hogy azt stabil alapokra helyezd. Megtanítalak úgy vállalkozni, hogy örömödet leld benne.

 

De nem kell minden hobbiból vállalkozást csinálni, nem kell minden tevékenységre rátenni a pénzkeresés terhét!

A jövőképem

Egy olyan világ, ahol a siker mércéje az önazonos élet kialakítása. Ahol a hétköznapi jól élt élet nagyobb érték, mint a nagy áldozattal járó rendkívüli sikerek.

Az értékeim

Építeni, hozzájárulni, szeretni, elfogadni, tanulni, vendégül látni, megünnepelni.

A küldetésem

Segíteni az embereknek megtalálni a hivatásukat és kiteljesedni benne.

hogyan támogatom azokat, akik elakadtak?

Tehetséggondozó vagyok

Tanárnak képződtem az egyetemen, de igazában abban vagyok jó, hogy a benned lévő tudást és készséget „kicsikarjam”.

Már kezdő tanárként is a 150 fős Aud Maxos elődásokat interaktivan vezettem, mert sokkal nagyobb értéket láttam abban, hogy kérdezek, és a diákok válaszolnak, minthogy én „okítsam” őket.

Nyilván itthon ez nem annyira megszokott, nem annyira népszerű, de nekem ez a habitusom, nem tudok kibújni a bőrömből.

Ahogyan te sem tudsz. Ezért keressük meg együtt a zsenizónádat, hogy soha többet ne is érezd azt, hogy ki kell bújnod belőle.

Dolgozz velem!

Ha úgy érzed, egyezik az értékrendünk, beszéljünk a közös munkáról.

Abban biztos vagyok, hogy tudok Neked segíteni – még akkor is, ha nem velem fogsz dolgozni.

A szolgáltatásaimat megtalálod a fenti menüpontban.

Minden esetben azt javaslom, foglalj egy félórás ingyenes konzultációt.